2010-2011

NRM beszámoló
2010/2011

Az idei évünk legnagyobb eseménye a 10 éves jubileumunk volt: 10 éve csatlakoztunk hivatalosan a Regnum Marianumhoz, és lettünk külön Helyi Regnum. Ezt szeptember elején egy közös nagy szentmisével és együttléttel ünnepeltük, mely során az új vezetőség is áldást kapott munkájára, és egy új csoportot, a Gekkókat is köszöntöttük.

Krisztus Király vasárnapján a Zsiráfok nyertek el új szentséget a bérmálásban, mely szintén ilyenkor mindig közös ünnepünk, mert nálunk a csoportok mindig együtt készülnek a felnőtt kereszténységre, és ezzel válnak hivatalosan is felnőtt közösséggé, amikor is elbúcsúztatják vezetőiket. Április végén a Sasok szervezésében volt egy nagy Helyi Regnumi akadályversenyünk, ami szintén nagyon jól sikerült, és a korosztályok közötti ismerkedést szolgálta. Májusban másik közös ünnepünk, Gábor atya felkészítésével, a Kaméleonok elsőáldozása volt, ami szintén mindig fontos mérföldköve a csapatok életének.

Egész évben minden hónap 3., illetve 4. szerdáján tartottunk Alsó-, illetve Felsőházi gyűléseket, ahol mindig 3-3 csapat életébe, problémáiba, örömeibe nyerhettünk bepillantást. Ezek nagyon hasznosak voltak a kapcsolattartás szempontjából, a decemberi helyi gyűlést pedig egy egészségügyi előadásnak szenteltük. Az évet most szombaton egy nagy, közös évértékelő NRM gyűléssel zártuk, ami aztán a hagyományos plébániai Juniálisunkba ment át, ahol már a családokkal, egyházközséggel együtt adtunk hálát az idei évért, műsorokkal és az 1. NRM Klipfesztivállal színesítve az estét.

Perneczki Andi (NRM elnök)