Írta Bogi, fényképezték a Csigák és Barátaik.
Idén októberben a Csigákkal részt vettünk a grazi taizéi ifjúsági találkozón őszi lelkigyakorlat gyanánt. A külföldi kiruccanás – bár elég komplikáltan kezdődött – nagyon sokat adott mindannyiunk számára.
Már az indulás sem ment olyan zökkenőmentesen, mint vártuk, ugyanis a busz háromnegyed órát késett, és az út során is ütköztünk akadályokba (szerencsére nem szó szerint, a sofőr még idejében észrevette, hogy a busz hol nem fog átférni), ezért a megbeszélt 9 óra helyett fél tizenegy körül érkeztünk Grazba. Az út közben még gyorsan átvettük a legszükségesebb mondatokat németül, mint pl. “ich möchte essen”, “ich möchte toilet” (utóbbit még más, helytelen formában is), és úgy éreztük, hogy teljesen felkészültünk az osztrák befogadó családokkal való kommunikációra. A szállások kiosztása közben tudtuk meg, hogy vagy kettesével, vagy egyesével leszünk elszállásolva különböző helyeken, ami miatt egy csapattársunk szavaival élve mindenki “kegyetlenül ideges” volt, de aztán éjfél és egy között mindenki otthonra lelt. Valaki külön lakrészt, szó szerint szállodát kapott, valaki szállásadójával egy térben hajtotta álomra a fejét, de akadt olyan is, aki egy pap társaságát, és vendégszeretetét élvezte. Másnap reggel akinek sikerült eltalálnia, az részt vett egy beszélgetésen angol nyelven, ahol az aznapi evangéliumról, és azzal kapcsolatos felvetett kérdésekről volt szó. Többnyire angolul beszéltünk, de a többi külföldi mind biztosított róla, hogy szívesen hallgatják a mi “furcsa nyelvünket”, ezért volt, aki anyanyelvén szólalt meg, és egymásnak fordítottunk. Részt vettünk az első grazi misénken, ami alatt kifulladásig énekelhettünk, és halhattunk mindenféle nyelven taizé dalokat. Volt egy magyar nyelvű ének is, ami előtt hatszor elismételték a helyes kiejtést, csakhogy mindenki bele merjen kezdeni. Természetesen mi zengtük a leghangosabban, büszkén a mi semmihez nem hasonlító anyanyelvünkre. Taizéi programokon nem szokás húst enni, ezért a Csiga fiúk húsigénye az egekbe szökött, és elszakadtak a Csiga lányoktól, akik a kialvatlanságtól koffein után sóvárogva kerestek egy kávézót. Délután egyesült a csapat, és együtt részt vettünk egy éneklős workshop-on, azonban a lányok kicsit késtek az elhúzódó beszélgetés miatt, és már csak a szopránoknál maradt hely. Sokatmondó pillantást váltottunk egymással, és igyekeztünk minél kevésbé elcsúfítani a tiszta magas hangokat. Megtanultuk, hogyan kell helyesen énekelni, a tanárunk igen buzgó volt, és láthatatlan nyilakat lődözött a levegőbe, hogy a hangok elejét és végét szemléltesse, de nagy igyekezete ellenére valakit leginkább egy “éneklő tevére” emlékeztette. A kórusélmény után felbuzdulva a délutáni teázás közben meséknek a főcímdalait, és tábortűzi dalokat kornyikáltunk, amit az esti kétórás ima szakított félbe. Itt szintén kamatoztathattuk a workshop-on tanultakat, bár a megfelelő tartás, és artikulálás elmaradt, és leginkább ásításokba fulladt. A harmadik nap reggelén szintén imával kezdtünk, majd beszélgető körök alakultak ki, ahol megint csak megcsillogtathattuk az angoltudásunkat. A magyarok ezúttal többségben voltak, így mindenki megint megcsodálhatta a számukra szokatlan beszédünket. Sajnos elég rossz volt az idő, az eső is esett, ezért úgy döntöttünk, hogy városnézés helyett benézünk egy másik programra. Egy klubszerű helységbe mentünk, ahol volt egy kis színpad, tele hangszerekkel, mikrofonnal, és bárki bármit játszhatott, akkor, amikor csak akart. Rengeteg tehetséges fiatal állt ki, és tanított dalokat, vagy nyűgözött le a játékával és a hangjával, egy-két perc után pedig hangulatos énekelgetés alakult ki. Unszolásunkra fiúvezetőnk, Marci is kiállt a reflektorfénybe, és megmutatta, milyen ördögien tud bánni a gitárhúrokkal. Nagyon gyorsan elment az idő, és mire felocsúdtunk, már kitessékeltek a teremből. Jókedvűen érkeztünk az esti imára a templomba, ahol mindenki kapott egy gyertyát, és hangulatos fénybe vontuk a falakat. Egy taizéi találkozó nagyon jó példa arra, hogy a közös éneklés mennyire közel tudja egymáshoz hozni az embereket. Még ha a nemzetiségünk és nyelvünk különbözött is, mindannyian ugyanabból az okból voltunk ott aznap este a templomban.
Az utolsó nap reggelén mindenki a saját családjával ment templomba, majd utána velük fogyasztotta el az ebédet. Rengeteg étellel halmoztak el minket, amit szinte lehetetlen volt megenni, hiszen még az előző napokról is volt maradék, ezért délután a busznál mindenki megtömött hassal érkezett, és megkezdtük a búcsúzkodást túlontúl bőkezű hosztjainkkal. Többünknek felajánlották, hogy ha valaha visszajövünk Ausztriába, lakjunk náluk, sőt, valakit ottani továbbtanulásra is biztattak.
Miután sikerült befoglalni a busz hátsó részét, megkezdtük utunkat hazafelé kicsit sem csendesen. Időközben megtudtuk, hogy az egyik Csigát és egy segítőt a hosztok előszeretettel néztek egy párnak, és miután meséltek egy frissen kötött házasságról, rájuk néztek, kérdve: “És ti?” Természetesen mindenki ezen viccelődött, és az “ifjú párra” áldásunkat adtuk. Este értünk haza fáradtan, jókedvűen, ezúttal megmenekülve az ellenőröktől, akik odaúton nem kíméltek. A Csiga csapat új tapasztalatokkal tért vissza Nagykovácsiba, és persze bővült német szókinccsel, ami nem csak az evésre és egyéb szükségletekre terjed ki. Összességében nagyon élveztük a lelkigyakorlatunkat.
És ti?