NRM mise – október 14.

Kedves Regnumi Családok!

Minden év őszén közösen szoktunk hálát adni a Jóistennek, hogy  közösségünk egy újabb születésnapot ünnepelhet. Augusztusban lettünk hivatalosan 18 éves helyi-regnumi közösség! Szeretettel hívlak Bennetek október 14-én (vasárnap) délután 3-ra erre a közös misére!

A mise után egy kis agapét is tervezünk, ehhez kérjük családonként egy tálca sütit hozzatok (és a mise előtt adjátok oda segítőinknek).

Kérlek szóljatok egymásnak, hogy minél többen lehessünk!

a vezetőség nevében:
Kapitány Ágoston

nagycsütörtöki virrasztás

A Krokodilok népe szeretettel hívja az NRM és az egyházközség ifjúságát egy csöndesen éneklős, elmélkedős virrasztásra Nagycsütörtök este 10 és 11 között.

“Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.” Mt 26,41

 

taizéi ima – második félév

“Egyszer megkérdezték egy rabbitól, hogy mi a különbség a Genezáreti-tó és a Holt-tenger között, amelyeket ugyanúgy a Jordán vize táplál. A rabbi azt mondta: a Genezáreti-tó tovább adja azt a vizet, amit befogad. A Holt-tenger nem ad tovább semmit.” Székely János nyomán

A következő félévben is lesznek taizéi imák esténként, az alábbi napokon.

*február 16. (csütörtök)
*március 16. (csütörtök)
*április 28. (péntek)

Gitárt karokkal,

Marci

NRM mise – október 2.

Kedves NRM tagok, családok, barátaink!

Szeretettel hívunk Titeket a hagyományos őszi NRM misére! Az ünnepi szentmise október 2-án (vasárnap), 15:00-tól lesz a templomban, Gábor Atya celebrálja. Hálaadás az elmúlt évért, lelki erőgyűjtés a következőre, köszönet a távozóknak, találkozás a barátokkal. Ott a helyed.

A misét követően agapé lesz, melyhez kérünk minden családot, járuljon hozzá egy-egy tálca sütivel!

Várunk,

az NRM vezetősége

NRM nap – május 7.

#teremtésvédelem #akadályverseny #együttlennijó

NRM nap_2016_szórólap

Szeretettel várja jelentkezésed a szervezők csapata! Ne habozz, felejthetetlen élménynek ígérkezik. 😉

fotók

NRM mise – ősz

Kedves Mindnyájan!

Szeretettel várjuk a családokat október 4-én 15 órakor a helyi Regnummá válásunk évfordulójára emlékező hagyományos szentmisére a templomba!

A mise után szokás szerint egy kis agapét tartunk, melyre családonként egy tálca süteményt örömmel fogadunk!

A vezetőség nevében, szeretettel:

Zupi