aktuális

Kedves Tojáshéj, Oroszlán, Kacsacsőrű, Grizzly, Koala, Marmoset, Krokodil, Gekkó, Csiga, Kaméleon, Tobzoska, Hangya és Delfin-Kistigris vezetők!

Az itt elérhető űrlap (jobb felsőben “Letöltés” gomb) kitöltésével és visszaküldésével (@→Marci) lehet pályázni. Ha még nem tudtok mindent kitölteni, az nem tragédia, de a tábor alap adatai, az egy főre jutó tábori részvételi díj, illetve az egy főre jutó igényelt támogatás összege feltétlenül szerepeljen benne. határidő: május 27. (vasárnap)

Kérünk Titeket, vegyétek komolyan az űrlap kitöltését és visszaküldését, mert így tudunk együtt hatékonyan segíteni a családoknak! Hála az önkormányzati pályázatnak, van mozgásterünk. Bátran kérjetek, aztán majd igyekszünk igazságosan szétosztani a rendelkezésre álló keretet!

Az eredményről személyesen értesítünk Benneteket az évzáró Helyi Gyűlésen. Addig is bármilyen technikai kérdéssel forduljatok nyugodtan Marcihoz!

NRM vezetőség


A későbbi elszámoláshoz kérjük, az alábbi (szokásos) címre kérjetek majd számlát a tábori költségekről! Legalább olyan összértékben, mint amennyi támogatást kaptok.

Nagykovácsi Harangszó Alapítvány
2094 Nagykovácsi, Petőfi u. 19.
Adószám: 19181448-1-13