taizéi ima – második félév

“Egyszer megkérdezték egy rabbitól, hogy mi a különbség a Genezáreti-tó és a Holt-tenger között, amelyeket ugyanúgy a Jordán vize táplál. A rabbi azt mondta: a Genezáreti-tó tovább adja azt a vizet, amit befogad. A Holt-tenger nem ad tovább semmit.” Székely János nyomán

A következő félévben is lesznek taizéi imák esténként, az alábbi napokon.

*február 16. (csütörtök)
*március 16. (csütörtök)
*április 28. (péntek)

Gitárt karokkal,

Marci

médiacsoport – bővülés

Az alábbi két e-csatornával bővül az NRM médiacsoport 2017 elején. Mindkettőt szeretettel ajánljuk követésre! 😉 Talán így még inkább együtt tudunk utazni, szemlélődni. Mi most ezt látjuk. Ha van ötlet: mikor-hova tekintsünk, bátran hozzátok tudomásunkra! Egyaránt szívesen fogadunk fotót és videót.

Instagram

Vimeo

Pro Regno Mariano – Csabai Feri

2016. december 8-án a Pro Regno Mariano díjat Csabai Ferenc kapja.

Feri a kezdetektől fogva, a ‘90-es évek elejétől, aktívan részt vesz a Nagykovácsi (Helyi) Regnum Marianum életében. Az NRM egyik alapítója, többszörös helyi elnöke, a nagy Regnumhoz való csatlakozás egyik helyi vezéralakja, állandó vezetőségi tanácsadó, helyi „nagytábor” többszörös főszervezője, a Sasok csapatának egykori vezetője, a Másodikpéntek közösségének tagja.

Őszinte lelkesedésével, diplomáciai érzékével, áldozatos munkájával rengeteget tett és tesz hozzá az NRM hétköz- és ünnepnapjaihoz. Sok vezetőt az ő felkérése indított el a szolgálat útján. Évente Vízicsikó Túrát szervez a vezetőknek, a bérmálás előtt állóknak szóló személyes imát ő fogja össze. Rendszeresen ministrál a vasárnapi tízes szentmisén, utána pedig, amikor megjelenik a sekrestyéből kilépve a beszélgető emberek között, elindul a bajszával és a mosolygós szemeivel, már lehet sejteni, valamit forgat a fejében… Nem távoli főnök, hanem a szó legnemesebb értelmében elöl-járó, aki közvetlenül előttünk megy, mutatja az irányt. Fiatal és idős egyaránt felnéz rá. Szikla, akire minden szempontból lehet építeni.

A sok szolgálat mellett példaértékű házasságban él feleségével, Jutkával. Négy gyermeküket szeretettel és hiteles példával nevelték fel. Jutka fantasztikus támogatásának is köszönhető mindaz, ami létrejött Nagykovácsiban. Köszönjük!

Kacsacsőrű – megalakulás

2016. szeptember 24-én (a teljesség kedvéért: szombaton) egy akadályverseny keretében létrejött a Kacsacsőrűek csapata Budai Brigi és Báló Attila lendületes vezetésével, Haraszti Bálint managersége mellett. Isten hozott Titeket közénk! Örülünk, hogy csatlakoztok hozzánk, hogy együtt hajózhatunk. Kalandos és csodaszép út áll előttetek. “Meglesz, gyerünk!”

A kiváló videó Bús Ármin alkotása. Köszönjük, hogy méltón örökítette meg és dolgozta fel a történelmi pillanatot!

taizéi ima – első félév

“A Szent Márton-év legfontosabb üzenete mindannyiunk számára a közösség. Érdemes azon dolgoznunk, hogy első ránézésre különböző kultúrájú emberek hajlandóak legyenek egymással beszélni, egymástól tanulni, egymást elfogadni és rájönni arra, mennyire képesek gazdagítani egymást. Egy közösség a találkozásokban jön létre.” Várszegi Asztrik

Roger testvér közösségének lelkisége többünkre inspirálóan hat. Öröm, egyszerűség, irgalmasság. Az elmúlt években jónéhány alkalommal szerveztünk taizéi imát a plébánia emeleti hittantermében, ahol Gábor Atya támogatásának hála igazán meghitt hangulat fogadta az erre járókat (zsámolyok, ikonok, mécsesek). Az imát ökumenikus szellemben végezzük, így az itt lakó vagy csak éppen erre járó keresztényeket felekezeti hovatartozástól függetlenül szeretettel hívjuk! Vannak távlatok.

* október 20. (csütörtök), 20:00-21:15
* november 24. (csütörtök), 19:00-20:15

Bízva a találkozásban,

Marci

NRM mise – október 2.

Kedves NRM tagok, családok, barátaink!

Szeretettel hívunk Titeket a hagyományos őszi NRM misére! Az ünnepi szentmise október 2-án (vasárnap), 15:00-tól lesz a templomban, Gábor Atya celebrálja. Hálaadás az elmúlt évért, lelki erőgyűjtés a következőre, köszönet a távozóknak, találkozás a barátokkal. Ott a helyed.

A misét követően agapé lesz, melyhez kérünk minden családot, járuljon hozzá egy-egy tálca sütivel!

Várunk,

az NRM vezetősége

hozzájárulás – kérés

Kedves NRM tagok, családok, barátaink!

Köszönjük tavalyi anyagi segítségeteket! Ezekből a forintokból tudtunk métalabdát, ütőt, sátorcöveket, daloskönyvnek való mappát venni, csapatokat-családokat támogatni (pl. tábor), vezetői hétvégére (Vízicsikó Túra) menni, vezetőink rendkívüli munkáját segíteni (vétén való részvétel, vezetőképzőhöz való hozzájárulás), a nagy RM-nak adni stb. Idén is kérjük hozzájárulásotokat közös költségeinkhez, melyet ígérünk, hogy igyekszünk a lehető legbölcsebben felhasználni és visszaforgatni a közösségbe! (Ha esetleg bővebben érdekel titeket, hogy pontosan mire-mennyit költünk, keressétek bizalommal Karlócai Gegit!)

Az általunk egy tanévre kért hozzájárulás mértéke évek óta változatlan: havi 500 Ft (azaz évi 6000 Ft). Ha többet adsz/adtok, nem sértődünk meg! 🙂 [És a viccen kívül, így még hatékonyabban tudnánk támogatni az arra jobban rászorulókat.] De ennyit tényleg jó volna… A pénzt kétféle módon tudjátok eljuttatni hozzánk:

1. banki átutalás (ezt preferáljuk)

* kedvezményezett neve: Zupán András
* számlaszám: 11773425 – 03178533
* bank: OTP
* közlemény: család/személy neve

2. személyes átadás

Borítékban, kézből kézbe, a következő személyeknek: Muhari Péter, Karlócai Gegi, Csabai Feri és Borbély Marci. Kérjük, a borítékon szerepeljen a benne található összeg, az NRM-hez tartozó családtag(ok) neve, illetve a regnumi közösség(ek) neve, ahova családotokból jár(nak) az adott személy(ek).

Mivel a regnumi élet tanévben zajlik, örülnénk, ha megkönnyítenétek számunkra a tervezést a kérdés mielőbbi rendezésével.

Köszönjük!

az NRM vezetősége

NRM nap – május 7.

#teremtésvédelem #akadályverseny #együttlennijó

NRM nap_2016_szórólap

Szeretettel várja jelentkezésed a szervezők csapata! Ne habozz, felejthetetlen élménynek ígérkezik. 😉

fotók