Decnyolc

Kedves Regnumiak!

December 8-án, Mária Szeplőtelen Fogantatásának napján a vírushelyzet miatt idén sem tudunk egy helyszínen, közösen ünnepelni. Az online térben rövid időre mégis összekapcsolódunk, hogy a díjak átadását és a fogadalomtételt – a technika adta módon – közösségben élhessük meg. A közvetítés ezen a linken lesz elérhető.

Helyi Regnumunknak 17:45-kor kezdődik szentmise a nagykovácsi plébánián. Biztatunk mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten és a járványügyi óvintézkedéseket felelősséggel betartva kapcsolódjon be a közös ima és ünneplés valamilyen formájába!

az Egyház társadalmi tanítása

Vajon ismerjük-e az Egyház tanítását:

    • A demokráciáról? Az államról? A nemzetközi közösségről?
    • Mit gondoljunk a környezetvédelemről? A békéről? Jog és erkölcs viszonyáról?
    • Mi a világi hívők társadalmi elkötelezettsége, felelőssége?

3 alkalmas előadás sorozat indul a plébánián keddenként, 19 h-tól.

    • A kezdetektől a második vatikáni zsinatig – november 30.
    • Szent VI. Pál és Szent II. János Pál pápasága – december 7.
    • XVI. Benedek és Ferenc pápasága – december 14.

Egyházunk társadalmi tanítása olyan szellemi kincs, amely a nem hívőket is érdekelheti. Mivel ez a jövőnkről szól, különösen sokat mond a fiataloknak.

A tanítást bemutatja Nyiri János. Mindenkit szeretettel várunk!

Karol Wojtyla táborozáskor borotválkozik

NRM mise – október 3.

Kedves Mindenki!

Október 3-án, vasárnap 15:00 órakor kezdődik az NRM mise, melyre szeretettel várjuk a regnumi gyerekeket és családjaikat. A mise utáni agapéhoz szívesen fogadunk egy tálca süteményt.

az NRM vezetősége

Regnum Majális

Kedves Regnumi Barátunk!

Lassan már megszokjuk, hogy sok minden más, mint ahogy megszoktuk. Tervezünk és újratervezünk. Az idei majális más lesz, mint az eddigiek.

Sátrak helyett idén rövid videók és bejelentkezések fogják megtölteni a majális online helyszínét. Utána egy kvízben pedig együtt örülhetünk a játék örömének, esetleg egy-egy csapat a rangos helyezésnek is. 🙂

Írd fel, nehogy lemaradj: május 15. ; szombat délután

16:00-18:00 Közös online majális

    • Élő közvetítés a stúdióból
    • Videók a helyi Regnumokból
    • Csapatainknak online kvíz
    • És más meglepetések

A készülő honlapon mindent megtudhattok. Hét közepén indul a regisztráció.

Hétvégén találkozunk!

NRM és minden láthatatlan szervező

nagycsütörtöki virrasztás

A Marmosetek népe szeretettel hív benneteket, az NRM és az egyházközség ifjúságát egy csöndesen éneklős, elmélkedős virrasztásra Nagycsütörtök este 22:15 és 23:15 óra között.

A virrasztást online formában tartjuk meg.

“Akkor így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!” Mt 26,38

szentségimádás – november 21.

Jézus, a világmindenség Királya azt mondja: Vegyétek birtokba a nektek készített országot, mert ennem és innom adtatok, felruháztatok, befogadtatok, meglátogattatok. Azt ígéri, hogy akik jót tesznek másokkal, azok elnyerik jutalmukat az Ő országában. Ehhez Tőle kapunk erőt. Őt imádjuk az Oltáriszentségben, de hozzá imádkozunk otthonunk csendjében is.

Szeretettel hívunk november 21-én, Krisztus Király ünnepének előestéjén a plébánián egy ifjúsági, gitáros szentségimádásra. 18 h-kor kezdjük az imádságot. Tarts velünk Te is!

szentségimádás – június 13.

Amikor Jézus Krisztus feltámadása után búcsúzott tanítványaitól, elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az örömhírt. Megígérte, hogy velük lesz „minden nap, a világ végezetéig”. Velünk van tanításában, kegyelmében, szentségeiben, de különösen velünk van az Eucharisztia ünneplésében és az Oltáriszentségben, melyet szentmisén kívül is imádattal veszünk körül.

Szeretettel hívunk június 13-án, Úrnapja szombatján 17 h-tól a plébánián egy ifjúsági, gitáros szentségimádásra. Imádkozzunk egymásért egy órát! Tarts velünk Te is!