NRM 18

Isten éltesse Helyi Regnumunkat! Nagykorú lett a közösség, mely hivatalosan 2000. augusztus 23-án alakult meg.

2001 ; Nagybörzsöny

múlt iránt érdeklődőknek
* fotók
* krónika

NRM nap – április 14.

Múlt szombaton délelőtt közös lánctalpas akadályversenyre mentünk a nagykovácsi cserkészekkel. Szuper időben remek feladatokkal készültek a csapatok. Utána pedig díjnyertes gulyáslevessel rekreáltuk magunkat a plébániakertben.

2018.04.14. - NRM nap

(A teljes albumért érdemes a képre kattintani.)

Köszönjük Telek Tominak, hogy összefogta a szervezői gárdát, és mindenkinek a segítségét, aki részt vett a lebonyolításban!

nagycsütörtöki virrasztás

A Krokodilok népe szeretettel hívja az NRM és az egyházközség ifjúságát egy csöndesen éneklős, elmélkedős virrasztásra Nagycsütörtök este 10 és 11 között.

“Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.” Mt 26,41

 

pásztorjáték

A Grizzlyk közösségének 2017. december 24.-i betlehemi játéka. Vastaps Nekik az ötletes színre vitelért, Tominak és Eszternek a nagylelkű vállalásért!

RAJT – 2017

NRM RAJT
Regnumiak Aktívan Jót Tesznek

Október 14-én (szombaton) új vizek felé eveztünk. Fél napnyi időnket mások, a közvetlenül mellettünk élők szolgálatának szenteltük. (Az alapötletet a 72óra nevű országos kezdeményezés adta.) Reggel közös imára gyűltünk össze a templomban. Ezt követően közösségenként indultunk útnak, hogy a “terepen” elkezdjük a konkrét munkát.

* A Másodikpéntek csapata a körforgalomnál található keresztet festette le.
* A Sasok a Szent Sebestyén kápolna belsejét takarították ki, illetve az ablakokat tisztították meg.
* A Kaméleonok és a Krokodilok a Békás-tó, illetve környékének rendbe tételének I. felvonásában vettek részt. cikk a Linum Alapítvány honlapján ; fényképes beszámoló az Önkormányzat oldalán
* A Kacsacsőrűek, a Koalák és a Grizzlyk az aznapi iskolai bál előkészítését (terítés, székek és asztalok pakolása) segítették. Ezenkívül raklapokat csiszoltak és festettek, amiből kerti asztalokat, padokat terveznek az iskolában.
* A Marmosetek, a Gekkók és a Csigák a Kispatak óvodában udvari játszótéri eszközök, padok festését, lakkozását, illetve a veteményes kert rendbetételét + egy mezítlábas park alapjának ásását vállalták. fényképes beszámoló az Önkormányzat oldalán
* A Méhek, a Tobzoskák és az Oroszlánok a plébániakert és a templomkert körüli kerti munkákban segítettek.

Délután Gábor atya ünnepi szentmisét celebrált nekünk, melynek keretében hálát mondtunk az Úrnak közösségünk létéért, az elvégzett munkáért.

Szívből köszönjük Somogyi Emese (Caritas), Csabai Jutka (plébánia), Dér Viktória (iskola), Szabó Orsolya (óvoda) és Szomolányi Attila (Linum Alapítvány) személyes segítségét az előkészítésben és a koordinációban!

fotóalbum a RAJT képeivel

hozzájárulás – kérés

Kedves NRM tagok, családok, barátaink!

Hálásan köszönjük tavalyi anyagi segítségeteket! Ezekből a forintokból tudtuk az előző tanév közös költségeit fedezni. Hogy ez pontosan mit is jelent? A bárka hajónaplójának legfrissebb bejegyzéséből kiderül: 2016/2017 – beszámoló

(Ha esetleg bővebben érdekel titeket, hogy pontosan mire-mennyit költünk, keressétek bizalommal Karlócai Gegit!) Idén is kérjük hozzájárulásotokat közös költségeinkhez, melyet ígérünk, hogy igyekszünk a lehető legbölcsebben felhasználni és visszaforgatni a közösségbe.

A hozzájárulás előirányzott mértéke: 833 Ft/család/hónap (ezzel egyenértékű: 10.000 Ft/család/tanév). A pénzt kétféle módon tudjátok eljuttatni hozzánk.

I. banki átutalás (ezt preferáljuk)

* kedvezményezett neve: Zupán András
* számlaszám: 11773425 – 03178533
* bank: OTP
* közlemény: család/személy neve

II. személyes átadás

Borítékban, kézből kézbe, a következő személyeknek: Muhari Péter, Karlócai Gegi, Csabai Feri és Borbély Marci. Kérjük, a borítékon szerepeljen a benne található összeg, az NRM-hez tartozó családtag(ok) neve, illetve a regnumi közösség(ek) neve, ahova családotokból jár(nak) az adott személy(ek).

Mivel a regnumi élet tanévben zajlik, örülnénk, ha megkönnyítenétek számunkra a tervezést a kérdés mielőbbi rendezésével.

Köszönjük!

az NRM vezetősége

2016/2017 – beszámoló

NRM krónika
2016/2017

Szeptember 24-én (a teljesség kedvéért: szombaton) egy akadályverseny keretében létrejött a Kacsacsőrűek csapata Budai Brigi és Báló Attila lendületes vezetésével, Haraszti Bálint managersége mellett. Isten hozta Őket közénk! Örülünk, hogy csatlakoztak hozzánk, hogy együtt hajózhatunk.

Október 2-án délután a hagyományos tanévindító NRM misén gyűltek össze közösségeink a szülőkkel és családokkal együtt a templomban. Köszöntöttük a vezetőképzőt végzetteket, illetve búcsúztattuk a vezetőségből Zupit, Anikót és Lucát.

November 5-én vezetőink Nagykovácsiból indulva Vízicsikó sétán vettek részt. Köszönet Geginek, hogy összehozta a csapatot!

December 8-án az újonnan alapított Pro Regno Mariano díjat Csabai Feri kapta. Gratulálunk, és köszönünk mindent neki, illetve Jutkának! Holéczy Kati személyes hangvételű cikke: “Az Isten háta mögött” (in: Nagykovácsi Tájoló)

December 14-én a Vízicsikók Interlokális másodikszerdát tartottak a Remetei Helyi RM-mal. Végigtekintettünk az NRM aktuális helyzetén vezetői szemszögből. Köszönjük a managerek segítségét a vendéglátásban!

Március 10. és 12. között vezetőink és managereink Vízicsikó Túrán vettek részt Krisztinavárosban. A szombat délelőtti lelki blokkot Jónás atya tartotta. Utána együtt sétáltunk el a Várkert Bazárba, hogy egy belsős körbevezetésen vegyünk részt. Köszönjük Ferinek, Balázsnak, Iminek, Jutkának, Czöndör Krisztának, Holéczy Katinak és a láthatatlan kuktáknak szeretetüket, illetve ezt a felejthetetlen hétvégét!

Április 7-én ifjúsági keresztútra mentünk a Telki felé vezető úton. Köszönjük az ötletet és a remek megvalósítást a Kaméleonoknak! Reméljük, hagyomány válik belőle.

Április 13-án volt a nagycsütörtöki ifjúsági virrasztás. Köszönjük a Tobzoskáknak az előkészítést! Ismét kicsinek bizonyult a kápolna…

Április 22-én legendás CNWS-en vehettünk részt a fantasy regények lápjait megszégyenítő sártengerben. Mi pályának neveztük. ? Hálásan köszönjük Karlócai Gegi Tábornok úrnak a főszervezést, illetve Sárinak, Bencének és Tominak a segítségüket.


Keep in touch.
Flickr
Instagram
Twitter
Vimeo

Vízicsikó Túra – március

A Vízicsikók (az NRM vezetői és managerei) évente egyszer útra kelnek, hogy kötetlenül együtt legyenek két-három napot, jobban megismerjék egymást, lelkileg és szellemileg töltődjenek, játsszanak, sétáljanak, átbeszéljék az aktuális témákat. Ősi hagyomány ez, melyet évek óta fix szülői stáb szervez hálából a közösségek létéért, a regnumi munkáért. Köszönjük Csabai Ferinek, Tóth Balázsnak, Kuti Iminek, Csabai Jutkának, Czöndör Krisztának, Holéczy Katinak és a láthatatlan kuktáknak szeretetüket, illetve ezt a csodálatos hétvégét! Mindkettő igazi kincs a bárka matrózainak.

a hétvége fotói