nagycsütörtöki virrasztás

A Marmosetek népe szeretettel hív benneteket, az NRM és az egyházközség ifjúságát egy csöndesen éneklős, elmélkedős virrasztásra Nagycsütörtök este 22:15 és 23:15 óra között.

A virrasztást online formában tartjuk meg.

“Akkor így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!” Mt 26,38

éves beszámoló – 2020

NRM krónika
2020

A 2020-as évben 15 regnumi csapat működött aktívan a Nagykovácsi Helyi Regnumban. A 15 csapatba kb. 180 gyermek/fiatal tartozik, akik 10 és 20 év közöttiek. 2020 szeptemberében indult el a két legifjabb csapat: a Bohóchalak és a Narválok, a mostani negyedik osztályosokkal. Vezetőik Papp Csenge és Németh Csongor, valamint Tory Eszter és Pluzsik Marci.

A jelenlegi helyzet ellenére a csapatok nagyobb részének sikerült valamilyen formában nyári tábort szervezni, az előre átbeszélt előírásokat betartva, így azok problémamentesen lezajlottak.

A személyes csapattalálkozókat sajnos tavasszal és most is fel kellett függesztenünk. A vezetők saját belátásuk szerinti rendszerességgel online tartanak alkalmakat, és próbálnak a vasárnapi vagy egyéb hétköznapi szentmisén résztvenni, együtt a csapattal. A csapatok éves programjának része szokott lenni egy vagy két csapathétvége-lelkigyakorlat, ezek is elmaradtak idén sajnos. Continue reading “éves beszámoló – 2020”

pásztorjáték 2020

A Gyűrűsfarkú Makik csapatának 2020-as karácsonyi játéka. Vastaps Nekik, hogy ebben a speciális időben is lehetővé tették számunkra, hogy közelebb tudjunk kerülni a betlehemi eseményekhez!

Pro Regno Mariano – Kemenes Gábor

2020. december 8-án a Pro Regno Mariano díjat Kemenes Gábor atya kapja. A laudáció elhangzott a budapesti Szent István Bazilikában.


Már kisgyermek korától kezdve erős alapokat kapott szerető, nagycsaládi körben felnőve, így hamar bekapcsolódott a Katolikus Egyház szolgálatába, mint ministráns vagy épp énekkari tag. Huszonévesen döntött Isten ügye mellett és szentelték fel papnak.

A rendszerváltás előtti időkben egy-két évente küldték újabb és újabb szolgálati helyekre, ebből a kóborlós időszakból ered regnumi beceneve.

Végül lehorgonyozták egy olyan plébániára, ahol nagy szükség volt az ő lendületes, barátságos és közvetlen személyiségére, hogy segítse az ott elindult – regnumi alapokon nyugvó – közösségépítést. Continue reading “Pro Regno Mariano – Kemenes Gábor”

szentségimádás – november 21.

Jézus, a világmindenség Királya azt mondja: Vegyétek birtokba a nektek készített országot, mert ennem és innom adtatok, felruháztatok, befogadtatok, meglátogattatok. Azt ígéri, hogy akik jót tesznek másokkal, azok elnyerik jutalmukat az Ő országában. Ehhez Tőle kapunk erőt. Őt imádjuk az Oltáriszentségben, de hozzá imádkozunk otthonunk csendjében is.

Szeretettel hívunk november 21-én, Krisztus Király ünnepének előestéjén a plébánián egy ifjúsági, gitáros szentségimádásra. 18 h-kor kezdjük az imádságot. Tarts velünk Te is!

Regnum Filmszemle 2020

Ismét meghirdetjük a Regnum Filmszemlét, mely 2020. november 27-én (péntek este) kerül megrendezésre. A nevezett filmek levetítése után fog sor kerülni a filmszemle díjainak átadására és a közönségszavazásra. 14 év után újra nyílt a harc az arany liliomért. Ne maradj ki belőle! A szemlére nevezhető bármely olyan mozgóképes alkotás, amely 2020. január 1. és 2020. október 23. között készült, regnumi alkotók közreműködésével. Nevezési határidő: 2020. augusztus 20., 20 h

Nevezés, kategóriák, és egyéb hasznos infók az esemény hivatalos honlapján: regnumfilmszemle.hu

szentségimádás – június 13.

Amikor Jézus Krisztus feltámadása után búcsúzott tanítványaitól, elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az örömhírt. Megígérte, hogy velük lesz „minden nap, a világ végezetéig”. Velünk van tanításában, kegyelmében, szentségeiben, de különösen velünk van az Eucharisztia ünneplésében és az Oltáriszentségben, melyet szentmisén kívül is imádattal veszünk körül.

Szeretettel hívunk június 13-án, Úrnapja szombatján 17 h-tól a plébánián egy ifjúsági, gitáros szentségimádásra. Imádkozzunk egymásért egy órát! Tarts velünk Te is!

éves beszámoló – 2019

NRM krónika
2019

A 2019-es évben 14 regnumi csapat működött aktívan a Nagykovácsi Helyi Regnumban. A 14 csapatba kb. 170 gyermek/fiatal tartozik, akik 10 és 20 év közöttiek. 2019 szeptemberében indult el a legifjabb csapat a Tevék, a mostani negyedik osztályosokkal. Vezetőik Vajay Zsófi és Kocsis Kristóf, felnőtt segítőik Karlócai Daniella és Szikora Botond.

A csapatok heti rendszerességgel találkoznak, a legifjabbak a plébánián, 5. osztálytól felfelé pedig családoknál tartják az alkalmakat. A csapatok éves programjának része volt idén is, mint mindig, egy vagy két csapathétvége, azaz lelkigyakorlat és néhány hétvégi kirándulás. Continue reading “éves beszámoló – 2019”

szentségimádás – november 23.

November 23-án, szombaton, Krisztus Király ünnepének előestéjén 18 h-tól mi is összegyűlünk helyi közösségünkkel a plébánián, hogy meglássuk Jézust, a „láthatatlan Isten képmását”. Különösen imádkozunk most mindazokért, akik még nem találkoztak Vele. Gyere, tarts velünk Te is!