éves beszámoló – 2019

NRM krónika
2019

A 2019-es évben 14 regnumi csapat működött aktívan a Nagykovácsi Helyi Regnumban. A 14 csapatba kb. 170 gyermek/fiatal tartozik, akik 10 és 20 év közöttiek. 2019 szeptemberében indult el a legifjabb csapat a Tevék, a mostani negyedik osztályosokkal. Vezetőik Vajay Zsófi és Kocsis Kristóf, felnőtt segítőik Karlócai Daniella és Szikora Botond.

A csapatok heti rendszerességgel találkoznak, a legifjabbak a plébánián, 5. osztálytól felfelé pedig családoknál tartják az alkalmakat. A csapatok éves programjának része volt idén is, mint mindig, egy vagy két csapathétvége, azaz lelkigyakorlat és néhány hétvégi kirándulás. Continue reading “éves beszámoló – 2019”

szentségimádás – november 23.

November 23-án, szombaton, Krisztus Király ünnepének előestéjén 18 h-tól mi is összegyűlünk helyi közösségünkkel a plébánián, hogy meglássuk Jézust, a „láthatatlan Isten képmását”. Különösen imádkozunk most mindazokért, akik még nem találkoztak Vele. Gyere, tarts velünk Te is!

NRM nagytábor – 2019

Szerdán, július 17-én érkeztünk a táborba. Regisztráció és elhelyezkedés után közösen elfogyasztottuk az otthonról hozott hideg elemózsiát. Ezután egy vicces – regnumi játékokkal tűzdelt – ismerkedés következett, amiben az új szülők is felszabadultan vettek részt. Ezután megfestettük a tábori pólónkat a tábor logójának mintájával. Vacsora után bepillanthattunk az ifjúsági tábor jókedvű életébe. A fiatalok egy közös, nagy táncot adtak elő a családoknak, ami olyan nagy sikert aratott, hogy a vastaps nem akarván szűnni, meg kellett ismételniük. Innen a szentmise helyére vonultunk, ahol Gábor atya bemutatta az első közös tábori szentmisét. A médiás fiatalok által készített szórakoztató tábori videó mindenkinél nagy tetszést aratott. A jó hangulatot egy élő zenés táncházban folytattuk estig moldvai táncokat tanulva. Végül esti imában adtunk hálát az első jól sikerült napért. Continue reading “NRM nagytábor – 2019”

NRM mise – október 6.

Kedves Regnumi Családok!

Minden év őszén közösen szoktunk hálát adni, hogy közösségünk egy újabb születésnapot ünnepelhet. Szeretettel hívunk Bennetek október 6-án (vasárnap) délután 3-ra az idei NRM misére!

A mise után egy kis agapét is tervezünk, ehhez kérjük családonként egy tálca sütit hozzatok.

Marika, Judit, Péter, Anikó

Međugorje – 30. Mladifest

Augusztus elején Međugorjéba, a 30. Mladifest-re zarándokolt egy népes csapat Nagykovácsiból. A Csigák, Kaméleonok és több közösségből érkező barátaik a Fiatalok Nemzetközi Imatalálkozóján vettek részt Gábor atya lelki vezetése-kísérése mellett. ? ~80 nemzet fiataljai gyűltek össze a “Kövess engem!” mottó hívására (Mk 10,21). ?? Köszönjük szépen az életre szóló élményt!

2019_Međugorje_Csigák_05

Részletesebb úti beszámolót (videó, fotó, napló – a Csigák szemszögéből) itt lehet elérni.

Teve – megalakulás

2019. június 15-én (szombaton) megalakultak a Tevék Vajay Zsófi és Kocsis Kristóf vezetésével. ? Szeretettel üdvözöljük legkisebb útitársainkat a bárkán!

2019.06.15. Tevék megalakulása

(A teljes albumért kattints a képre.)

A képeket köszönjük Bús Árminnak!

ökumenikus taizéi ima – január 22.

Szeretettel hívjuk közös taizéi imára minden kedves Testvérünket, felekezeti hovatartozástól függetlenül!

nagykovácsi katolikus plébánia
2019. január 22. (kedd), 19:00



“Isten azért küldte Krisztust a világba, hogy újraegyesítse az egész teremtést, és mindent magába foglaljon. Isten azért küldte őt, hogy egyetlen családba hívja az emberiséget: a különböző földrészekről, eltérő kultúrákból való és más-más nyelven beszélő férfiakat és nőket, gyerekeket és időseket. Akár egymással szembenálló nemzetek tagjait is. Sokan törekednek arra, hogy a keresztények összefogjanak annak érdekében, hogy megosztottságuk ne homályosítsa el az egyetemes testvériség üzenetét, amelyet Krisztus hozott a világba. Örüljünk más keresztények Istentől kapott ajándékainak!” Alois testvér

NRM mise – október 14.

Kedves Regnumi Családok!

Minden év őszén közösen szoktunk hálát adni a Jóistennek, hogy  közösségünk egy újabb születésnapot ünnepelhet. Augusztusban lettünk hivatalosan 18 éves helyi-regnumi közösség! Szeretettel hívlak Bennetek október 14-én (vasárnap) délután 3-ra erre a közös misére!

A mise után egy kis agapét is tervezünk, ehhez kérjük családonként egy tálca sütit hozzatok (és a mise előtt adjátok oda segítőinknek).

Kérlek szóljatok egymásnak, hogy minél többen lehessünk!

a vezetőség nevében:
Kapitány Ágoston

Gyűrűsfarkú Maki – megalakulás

2018. szeptember 8-án (szombaton) megalakultak a Gyűrűsfarkú Makik. Vezetőik: Holczer Iringó és Földesi Andris, managereik: Golda Balázs és Borcsa. Isten hozta őket a közösségben!

2018.09.08. Gyűrűsfarkú makik megalakulása

(A teljes albumért érdemes a képre kattintani.)

Köszönet a fotókért Láng Gyurinak!