Szerdán, július 17-én érkeztünk a táborba. Regisztráció és elhelyezkedés után közösen elfogyasztottuk az otthonról hozott hideg elemózsiát. Ezután egy vicces – regnumi játékokkal tűzdelt – ismerkedés következett, amiben az új szülők is felszabadultan vettek részt. Ezután megfestettük a tábori pólónkat a tábor logójának mintájával. Vacsora után bepillanthattunk az ifjúsági tábor jókedvű életébe. A fiatalok egy közös, nagy táncot adtak elő a családoknak, ami olyan nagy sikert aratott, hogy a vastaps nem akarván szűnni, meg kellett ismételniük. Innen a szentmise helyére vonultunk, ahol Gábor atya bemutatta az első közös tábori szentmisét. A médiás fiatalok által készített szórakoztató tábori videó mindenkinél nagy tetszést aratott. A jó hangulatot egy élő zenés táncházban folytattuk estig moldvai táncokat tanulva. Végül esti imában adtunk hálát az első jól sikerült napért. Continue reading “NRM nagytábor – 2019”
NRM mise – október 6.
Kedves Regnumi Családok!
Minden év őszén közösen szoktunk hálát adni, hogy közösségünk egy újabb születésnapot ünnepelhet. Szeretettel hívunk Bennetek október 6-án (vasárnap) délután 3-ra az idei NRM misére!
A mise után egy kis agapét is tervezünk, ehhez kérjük családonként egy tálca sütit hozzatok.
Marika, Judit, Péter, Anikó
Međugorje – 30. Mladifest
Augusztus elején Međugorjéba, a 30. Mladifest-re zarándokolt egy népes csapat Nagykovácsiból. A Csigák, Kaméleonok és több közösségből érkező barátaik a Fiatalok Nemzetközi Imatalálkozóján vettek részt Gábor atya lelki vezetése-kísérése mellett. ? ~80 nemzet fiataljai gyűltek össze a “Kövess engem!” mottó hívására (Mk 10,21). ?? Köszönjük szépen az életre szóló élményt!
Részletesebb úti beszámolót (videó, fotó, napló – a Csigák szemszögéből) itt lehet elérni.
Teve – megalakulás
ökumenikus taizéi ima – január 22.
Szeretettel hívjuk közös taizéi imára minden kedves Testvérünket, felekezeti hovatartozástól függetlenül!
nagykovácsi katolikus plébánia
2019. január 22. (kedd), 19:00
“Isten azért küldte Krisztust a világba, hogy újraegyesítse az egész teremtést, és mindent magába foglaljon. Isten azért küldte őt, hogy egyetlen családba hívja az emberiséget: a különböző földrészekről, eltérő kultúrákból való és más-más nyelven beszélő férfiakat és nőket, gyerekeket és időseket. Akár egymással szembenálló nemzetek tagjait is. Sokan törekednek arra, hogy a keresztények összefogjanak annak érdekében, hogy megosztottságuk ne homályosítsa el az egyetemes testvériség üzenetét, amelyet Krisztus hozott a világba. Örüljünk más keresztények Istentől kapott ajándékainak!” Alois testvér
NRM mise – október 14.
Kedves Regnumi Családok!
Minden év őszén közösen szoktunk hálát adni a Jóistennek, hogy közösségünk egy újabb születésnapot ünnepelhet. Augusztusban lettünk hivatalosan 18 éves helyi-regnumi közösség! Szeretettel hívlak Bennetek október 14-én (vasárnap) délután 3-ra erre a közös misére!
A mise után egy kis agapét is tervezünk, ehhez kérjük családonként egy tálca sütit hozzatok (és a mise előtt adjátok oda segítőinknek).
Kérlek szóljatok egymásnak, hogy minél többen lehessünk!
a vezetőség nevében:
Kapitány Ágoston
Gyűrűsfarkú Maki – megalakulás
NRM 18
Gábor atya Nagykovácsi díszpolgára
2018. augusztus 20-án Gábor atya kapta a Nagykovácsi Díszpolgára kitüntető címet az Önkormányzattól. Ezzel köszönték meg a Nagykovácsiban, a faluért és az itt élő emberekért végzett önzetlen munkáját, melyet immár 20 éve végez rendületlenül.
Nagy szeretettel gratulálunk Neki, és Isten áldását kérjük életére, szolgálatára!
NRM nap – április 14.
Múlt szombaton délelőtt közös lánctalpas akadályversenyre mentünk a nagykovácsi cserkészekkel. Szuper időben remek feladatokkal készültek a csapatok. Utána pedig díjnyertes gulyáslevessel rekreáltuk magunkat a plébániakertben.
(A teljes albumért érdemes a képre kattintani.)
Köszönjük Telek Tominak, hogy összefogta a szervezői gárdát, és mindenkinek a segítségét, aki részt vett a lebonyolításban!